Sziasztok, bár én is tajvani “öregdiák” vagyok, csak most értek el a dolgok odáig hogy ezen a blogon is megjelenjek. Örömmel látom, hogy egyre többen érdeklődnek Magyarországon is a kínai nyelv és kultúra, valamint Tajvan iránt.  Az én életembe gyökeres változásokat hozott  a kínai tanulás, a Tajvani tartózkodás pedig végképp olyan utakra vitt, amiket otthonról talán soha nem fedezek fel. De mielőtt tovább lelkendeznék vagy belemerülnék a végtelen sztorizgatásba, hadd mutatkozzak be előbb, és meséljem el, hogyan is kerültem a kis szigetre.

1998-ban kezdtem al kínait tanulni, majdhogynem “csak úgy”, érdekesnek találtam a kultúrát, a nyelvet, és az utolsó lökést az adta, hogy elsőéves filozófia szakos hallgatóként az ELTE-n alkalmam volt a keleti filozófiába is belekóstolni. A következő tavasszal már a kínai szakra felvételiztem. Mai szemmel mókásnak tűnik, hogy 1999-ben az ország egyetlen kínai szakán 12 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, de akkor még elég sokan csodabogárnak tartottak minket amiért egy ilyen “fura és haszontalan” nyelvet akarunk megtanulni.

Másodévesként megkaptam az első ösztöndíj lehetőségemet, és egy évig Shanghaiban tanultam a neves Fudan egyetemen. Negyedévesként pedig megpályáztam a tajvani ösztöndíjat. 2004-ben fontos változás volt, hogy a nyelvi ösztöndíjasok megválaszthatták, melyik egyetemen szeretnék eltölteni az egy évet, azelőtt mindenki automatikusan a tajpeji NTNU nyelvi központjába került. Én persze rögtön elhatároztam, hogy akkor valahová máshova megyek, így kerültem Gaoxiong-ba, ahol a Sun Yat-Sen egyetem elképesztően gyönyörű kampusza leginkább egy sokcsillagos tengerparti üdülőközpontnak néz ki.

Annyira megszerettem a helyet, hogy az egy év letelte után amint lediplomáztam itthon, újra jelentkeztem, ezúttal már M.A. képzésre, amire három évnyi ösztöndíj jár. Szerencsésen megkaptam, így nemsokára Tajpejben az NTNU-n kezdhettem meg a tanulmányaimat mint leendő kínai tanár. A szakunk vegyes volt, kb kétharmada tajvani diák, a többiek a világ minden tájáról. A követelmények azonosak voltak helyi és külföldi tanulóknak egyaránt, így az összes prezentáció, a legtöbb tankönyv és természetesen az általunk írt szakdolgozat is mind kínai nyelven íródott. Bár az ösztöndíj által megszabott három évet túlfutottam, végül csak sikerült lediplomáznom.

A sors úgy hozta, hogy ezután sem mentem vissza Magyarországra, mivel közbelépett a 缘分 (yuan2fen4, házi feladat megkeresni) és bár sosem gondoltam volna, mégis egyszercsak Amerikában találtam magam. Már két éve élek Indiana államban, de a szívem továbbra is Tajvanra húzna vissza, remélem, még lesz alkalmam hosszabban is elidőzni ott. Az amerikai tartózkodást igyekszem jól kihasználni, és minden lehetőséget megragadok hogy tanárként továbbképezzem magam. Ebből a szempontból jó helyen vagyok, nagyon jó programok vannak nyelvtanároknak, most nyáron például hat hetet Pekingben töltöttem egy szuper intenzív Fulbright ösztöndíj keretében, illetve TPRS workshopokra járok amikor csak tehetem. (A TPRS-ről majd máskor bővebben, ez egy új nyelvtanítási módszer, Amerikában rohamosan terjed, remélem hamarosan otthon is megjelenik)

Mivel kisvárosban lakunk ahol sok tanítási lehetőség nincs, jelenleg neten adok magánórákat, úgyhogy online könnyen elérhető vagyok, ha bármilyen kérdéssel megkeresnétek.

További infoért rólam (illetve a TPRS-ről), valamint kapcsolatfelvételhez látogass el a honlapomra:
http://miraculousmandarin.weebly.com/magyar.html

Bár a tajvani ösztöndíjjal kapcsolatos ismereteim talán nem a legfrissebbek, de hét év után elég sok tapasztalatom van a tajvani élettel kapcsolatban, bármilyen kérdést szívesen fogadok, és örülök, ha bárkinek tudok segíteni. Remélem, nektek is olyan meghatározó és maradandó élmény lesz Tajvan, mint amilyen nekem volt (van)!

Név: Hoppál Krisztina
Pozíció: első titkár
Képzés: 2007–2008 Chinese Culture University Mandarin Language Center (中國文化大學 華語中心)
Bemutatkozás: Sziasztok! Ugyan iskolai rendszerű képzésben mindössze egyetlen évet töltöttem Tajvanon, a sziget szépsége, az ott átélt élmények alapvetően meghatározták és ma is meghatározzák a mindennapjaimat.
2007-ben harmadéves régészhallgatóként érkeztem Tajvanra, hogy a szakmámhoz – akkor legalábbis úgy tűnt – legkevésbé sem kapcsolódva nyelvet tanuljak.
Majd egy délnyugat-tajvani ásatási lehetőség mindent megváltoztatott. A távoli kelet régészete, történelme és kultúrája hamar rabul ejtett, és immáron nyolc éve szakterületemmé is vált. Tajvan könyvtáraiban gyűjtöttem össze a szakdolgozatomhoz szükséges publikációkat és kezdtem meg a doktori disszertációmat megalapozó kutatást, amit három évvel később – immáron doktori ösztöndíjasként – a Pekingi Egyetem régészeti tanszékén (北京大学考古文博学院考古学及博物馆学) folytathattam. Tajvannak, pontosabban a Chinese Culture University remek tanárainak köszönhetem azt a nyelvtudást, ami a kutatást egyáltalán lehetővé tette, és amit azóta is igyekszem fejleszteni, szinten tartani. Tajvantól őszinte barátokat is kaptam, akik nyolc év távlatából is örömmel fogadtak, mikor egy szerencsés véletlennek köszönhetően az egyéves indonéz ösztöndíjunkról hazafelé tartva ismét találkozhattam velük. És magáért az indonéz ösztöndíjért is Tajvannak vagyok hálás, hiszen az ott eltöltött év nélkül a Távol-Kelet talán soha nem kerül ennyire közel a szívemhez.
Jelenleg Magyarországon dolgozom és – remélhetőleg – az utolsó simításokat végzem a disszertációmon, valamint a Tajvani Véndiákok Magyar Egyesületének tagjaként igyekszem ápolni a tajvani kapcsolatokat, és minél több fórumon megismertetni a szépséges Formosát és egyedülálló kultúráját.