Hoppál Krisztina

Kriszti
Név: Hoppál Krisztina
Pozíció: első titkár
Képzés: 2007–2008 Chinese Culture University Mandarin Language Center (中國文化大學 華語中心)
Bemutatkozás: Sziasztok! Ugyan iskolai rendszerű képzésben mindössze egyetlen évet töltöttem Tajvanon, a sziget szépsége, az ott átélt élmények alapvetően meghatározták és ma is meghatározzák a mindennapjaimat.
2007-ben harmadéves régészhallgatóként érkeztem Tajvanra, hogy a szakmámhoz – akkor legalábbis úgy tűnt – legkevésbé sem kapcsolódva nyelvet tanuljak.
Majd egy délnyugat-tajvani ásatási lehetőség mindent megváltoztatott. A távoli kelet régészete, történelme és kultúrája hamar rabul ejtett, és immáron nyolc éve szakterületemmé is vált. Tajvan könyvtáraiban gyűjtöttem össze a szakdolgozatomhoz szükséges publikációkat és kezdtem meg a doktori disszertációmat megalapozó kutatást, amit három évvel később – immáron doktori ösztöndíjasként – a Pekingi Egyetem régészeti tanszékén (北京大学考古文博学院考古学及博物馆学) folytathattam. Tajvannak, pontosabban a Chinese Culture University remek tanárainak köszönhetem azt a nyelvtudást, ami a kutatást egyáltalán lehetővé tette, és amit azóta is igyekszem fejleszteni, szinten tartani. Tajvantól őszinte barátokat is kaptam, akik nyolc év távlatából is örömmel fogadtak, mikor egy szerencsés véletlennek köszönhetően az egyéves indonéz ösztöndíjunkról hazafelé tartva ismét találkozhattam velük. És magáért az indonéz ösztöndíjért is Tajvannak vagyok hálás, hiszen az ott eltöltött év nélkül a Távol-Kelet talán soha nem kerül ennyire közel a szívemhez.
Jelenleg Magyarországon dolgozom és – remélhetőleg – az utolsó simításokat végzem a disszertációmon, valamint a Tajvani Véndiákok Magyar Egyesületének tagjaként igyekszem ápolni a tajvani kapcsolatokat, és minél több fórumon megismertetni a szépséges Formosát és egyedülálló kultúráját.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.